Szar napom van. Reggel kettest kaptam töriből és még az a szerencse hogy meghalt Brezsnyev és mindenkit hazaengedtek az utolsó óráról mert a tanáriban valami megemlékezést tartottak, én meg végre elmehettem a Gutenberg téri lemezboltba ahol már régen kinéztem magamnak az új Clash-lemezt. Drága mert 320 Ft és be akartam cserélni a Joan Jett-lemezemre, de a boltos azt mondta hogy bolgár utángyártott lemez nem érdekli nálam meg csak 200 Ft volt. Pedig annyira szerettem volna. Meg az is szar hogy ma nagyszünetben beszéltem Zsuzsával. Szerinte tök jó barátok lehetnénk de én szerelmes vagyok belé. Pedig két hete még azt mondta hogy nem akar most szerelmes lenni mert tanulnia kell, aztán persze amikor pár napja a november hetedikét ünnepeltük akkor kézenfogva láttam a Szabadival a 8B-ből, és mindenki azt mondta hogy csak azért mert a Szabadi már nyolcadikos. Jövőre én is nyolcadikos leszek de én szerintem még akkor is a Zsuzsát fogom szeretni, mert annyira úgy néz ki mint az a csaj a Breakdance-ben amit már háromszor láttam moziban mert tökre úgy néz ki mint a Zsuzsa.

Hónom alatt a Joan Jett-lemezzel ballagok a Ferenc körúton. Éhes vagyok. A Népszínház utca sarkán vehetnék egy hotdogot de az 17 Ft és ha kiadok a 200-ból akkor megint el kéne kezdenem takarékoskodni a lemezre. Nem akarok várni a négyeshatosra, átvágok a körúton a Rákóczi tér felé.Elhatározom, hogy ha puha és friss az óriáskifli, veszek hotdogot de ha kemény és túl van sütve akkor nem, mert a múltkor is balhé volt a 89-es buszon amikor összemorzsáztam az ülést.

Ahogy átérek a Rákóczi térre, az Ofotért előtt egy alacsony nő áll elém és megkérdezi: Na, akarsz? Rám mosolyog és látom hogy elöl hiányzik egy foga. Eszembe jut: ez a Rákóczi tér, itt vannak a kurvák. Szóval - ez egy kurva. Nem tudom mit mondjak neki. Senki nem mondta meg, hogy most mit kéne mondanom. Mit?, nyögöm ki végül. Hát dugni, édes, feleli. És azt hogyan, kérdezem mert nem jut más az eszembe. Hát úgy hogy fizetsz nekem édes. Kétszáz forintom van, válaszolom, és most örülök neki mert ennyi biztos nem elég és legalább elenged és mehetek tovább. Á, annyi nem elég. Négyszáz forint, erre én bocsánatot kérek amiért nincs ennyi pénzem mert meghalt Brezsnyev és nálam csak egy bolgár lemez van, és megkérdezem: ingyen nem lehet? A kurva felnevet és én gyorsan tovább megyek.

Az Ezermester bolt előtt megállok. Nem merek visszanézni a tér felé. Felnézek a szemközti házsorra, a tetők fölötti szürke novemberi égre. Hirtelen minden mintha megolvadna, a szívem a torkomban dobog, a farkam úgy megmerevedik hogy szinte kiböki a farmertés eszembe jut a Zsuzsa meg a szerelmes leveleim, ahogy kézenfogva látom őt a nyolcadikossal, ahogy azt mondja hogy a barátja lennék, és olyan szomorúság tör rám hogy majdnem kiejtem a lemezt a hónom alól. Szememben még mindig a kurva mosolya és az hogy ő bezzeg négyszáz forintért elfogadna, semmi "legyünk barátok" meg ilyenek, és enyém lenne a szerelem ha lenne elég pénzem, végül is mi ez a nagy felhajtás a szerelem körül ha egy jó lemez árába kerül. És az is eszembe jut hogy ez csúnya és rossz nő és csúnya és rossz lenne amit csinálnék mert a nőnek már a neve is káromkodás mintha azt mondanám hogy geci vagy picsa vagy zsidó és mindenki csak rosszat mond a kurvákraés az egész egy nagy tilos - de nem ijedek meg ettől sőt még jobban akarom.

Otthon végignézem a lemezeimet de ha az összeset eladnám se jönne össze négyszáz forint belőlük, ráadásul még csak a felét másoltam át kazettára. Nem baj. Egy nap majd visszamegyek a Rákóczi térre. Leszek én még boldog. Ha kell, hát kurvával és a Zsuzsa majd csak néz ha meglátja milyen boldog leszek nélküle. 

Szerző: kurvazosblog  2010.07.10. 02:06 1 komment

Zsófi keresztanyánál vagyok Pázmándon. Kicsit más itt mint otthon, van egy nagy kertes házuk meg sok csirkéjük. Bandi, a keresztapám kicsit hirtelen haragú. Egyik reggel láttam hogy bemegy a csirkeólba és elkezdi kihajigálni a csirkéket. Azt mondta kotorniuk kell és maguktól nem mennek ki mert lusták. Ma reggel én is megpróbáltam és kidobtam egy csirkét az udvarra, de sajnos nem vettem észre hogy az a csirkeszerű valami igazából a csirkék itatója és hát sajnos ripityára tört. Bandi nagyon meg is vert érte és bezárt a szobámba, azt mondta hogy nagyon kártékony vagyok. Sajnálom az itatót de még mindig jobb mintha egy igazi csirkét törtem volna össze.

De Zsófi szeret. Ő nagyon vallásos, titokban keresztelt meg hogy apa ne tudja de ez még régen volt. Tegnap beszéltem neki a Rónairól és azt mondta, ne adjam fel a reményt. Ez sokkal jobb mint amit apa mondott. Szerinte ugyanis ha jól tanulok, a Rónai is máshogy fog rám nézni, ami szerintem azért hülyeség mert a Rónai a Váradyba szerelmes aki majdnem megbukott töriből viszont magas és jéghokizik. Szóval Zsófi nagyon aranyos, szereti a feszületeket mert minden szobában van egy, és minden este felolvas a Bibliából amit unok nagyon de jó hallgatni mert Zsófinak kellemes hangja van. Nem olyan gyorsan beszél mint mi Pesten.

Amikor a Bandi bezárt, meghallgattam sokszor a Dzsingisz kánt a magnómban aztán elkezdtem nézni a könyveket. Találtam egy érdekeset, Dr Veres Pál írta és sok kép van benne. Sajnos csak rajzok. Az egyiken az látszik ami a lányok lába között van. Nem igazán értettem de megpróbáltam magam elé képzelni a Rónait és kíváncsi vagyok van-e neki olyanja hogy klitorisz meg hüvely. Ezen el is röhögcséltem egy darabig, mert a hüvelyről a bioszórák miatt a zöldborsó jutott az eszembe. Aztán benyitott a Zsófi és megkérdezte, hogy min röhögök. Megkérdeztem tőle, hogy neki van-e klitorisza. Nézett egy nagyot, de amikor meglátta a könyvet, felsóhajtott és elkezdett magyarázni hogy a szerelem így meg úgy. Megkérdeztem tőle, hogy van-e olyan hogy egy nő szerelmes egy másik nőbe. Erre nagyon elpirult és azt megkérdezte hogy ilyen gusztustalanság hogy jut eszembe. Mondtam neki, hogy otthon apának vannak újságjai amikben láttam képeket csókolózó nőkról, meg akik ott puszilgatják egymást ahol a könyv szerint a klitoriszuk van, és hogy minek puszilgatják egymást ott ahol pisilnek. Erre Zsófi nagyon furcsán nézett, így azt is elmondtam neki hogy apa az alsónadrágjai alatt tartja őket a szekrény felső polcán és amikor a barátai jönnek együtt nézegetik és nevetgélnek, és azt is megmondtam neki hogy anyám olyankor gyorsan kimegy a szobából. És azt is megkérdeztem tőle, mert ez is volt a könyvben de nem teljesen értettem, hogy mi az az orgazmus. Zsófi olyan szomorúan nézett hogy megsajnáltam és azt mondtam neki hogy akkor inkább megkérdezem a Bandit, de ő legyintett és azt mondta hogy a Bandit ne is bosszantsam ilyesmivel (gondolom az összetört csirkeitató miatt) és megkérdezte hogy amikor engem csiklandoznak az nekem ugye jó-e. Mondom hogy persze. És akkor Zsófi elkezdett magyarázni hogy a lányok nagyon csiklandósak a klitoriszuknál és hogy ha sokat csiklandozzák ott őket az jó nekik. Erre megkérdeztem tőle hogy őt is szokta-e csiklandozni a Bandi amire felnevetett, megint legyintett, aztán nagyon komoly lett az arca és azt mondta hogy vannak fontosabb dolgok is az életben. Ezt nem is igazán értettem. Ha felnőtt lennék, csakis ilyenekre gondolnék.

Este hallottam ahogy Zsófi keresztanya apával telefonál és nagyon veszekednek valami miatt. Remélem nem a csirkeitatós dolgot mesélte el neki. Lefekvés előtt még egyszer elővettem a könyvet és a rajzot nézve elképzeltem a Rónait meg azt hogy csiklandozom ott annál a klitorisznál, ő meg nagyon szépen mosolyog rám mert orgazmusa van.

Szerző: kurvazosblog  2010.07.10. 01:44 Szólj hozzá!

Utazik az osztály a metrón a Népliget felé. Nyilasi labdákat fog dedikálni nekünk, ami engem annyira nem érdekel mert inkább a Dózsának drukkolok a Törőcsik miatt, de ez titok mert a Fradi sportiskolájába járunk. Ma a földrajzórán láttam a Rónai Jutka bugyiját és próbáltam úgy nézni rá hogy észrevegye a szememből hogy kilátszik a bugyija, de csak pofákat vágott és kiöltötte a nyelvét. Közben a fütyim megint nagy lett, csak tudnám mitől. A csöves farmerem alatt baromira fájt ahogy húzta a szőrömet. Szerintem este levágom a szőrt ollóval, amúgy is tök ciki amikor átöltözünk tesi előtt és mindenki rajtam röhög mert csak nekem szőrös, bár egy ideje mintha a Tóth meg a Pösze is szőrösödne.

A többiek az ajtónál zsúfolódnak, nekem szerencsém volt mert a Marx téren le tudtam ülni. Igaz hogy innen nem látom a Rónait. November van, a velem szemben ülő nénin mégis vékony sárga nejlonruha van leengedett cippzárral. Nem értem miért engedte le ennyire, hát nem fázik? És néz. Engem. De miért? És van valami furcsa a nézésében. Úgy néz azokkal a vastagon kifestett barna szemeivel mintha az anyám lenne, mosolyogva de kicsit szomorúan is, és nem csak úgy véletlenül nézett rám mert már a Felszabadulás tér óta egyfolytában bámul. És a farmerem alatt megint az a furcsa érzés, de most az a furcsa az egészben hogy akkor kezdett nőni a fütyim amikor észrevettem hogy a néni bámul és közben melegem is lett.

Kínomban fészkelődni kezdek, amitől ő csak még jobban mosolyog. Érzem hogy elpirulok. Kénytelen vagyok felállni és odamegyek az ofőhöz. Kati néni, súgom neki, ott ül egy furcsa néni és végig engem bámult. Az ofő nem érti. Ez már nagyon ciki, mert a metró zaja miatt hangosan kell beszélni és nem akarom hogy a többiek meghallják, főleg a Rónai nem, nehogy már azt higgyje hogy megijedtem valakitől. A metró befut a Népligetbe, és amikor kinyílik az ajtó gyorsan megmondom az ofőnek a nénit. Ő hátranéz, meglátja a sárga ruhást, és gyorsan kiterel a metróból. Még visszanézek a nénire mert nem félek tőle. Még mindig bámul utánam, de most mintha kicsit szomorúbban.

Az ofő és a tesitanár is visszanéznek rá. Összesúgnak, amiből csak azt értem hogy kurva, ami elég furcsa mert egyikük sem szokott káromkodni. Mi az osztályban sokat mondjuk egymásnak hogy kurva anyád, én is mert hát mindenki mondja, de most elhatározom hogy majd este megkérdezem apámtól hogy miért is baj ha valakit kurvának hívnak, mert az rendben van hogy csúnya szó de most már szeretném tudni hogy mit jelent. Anya a gecit már elmagyarázta, a zsidót meg már régóta tudom, azt a nagyapám mondta mindig. Kurva. Tetszik ez a szó. Kur-va, kur-va, mondogatom magamban ahogy felgyaloglok a mozgólépcsőn.

Szerző: kurvazosblog  2010.07.08. 01:26 Szólj hozzá!

Éjfél. Végre sikerült rávennem magamat hogy kikapcsoljam a számítógépet. Kilépek az erkélyre és rágyújtok. A szemem ég, behunyom, agyamban még mindig az utoljára olvasott cím villódzik: Orbán: Lehet más Magyarország. Poltika, faszomat se érdekli.

Lezuhanyzom, halkan amennyire tudok. Benyitok a hálószobába és leülök az ágy szélére. Mindig meglep, hogy feleségem szuszogása mennyire egyedi. Ezer nő szuszogása közül is felismerném. Kisfiam a rácsos ágyban alszik. Felállok, a derengésben látom hogy lelökte a takarót. Megigazítom, megsimogatom a fejét.

Fáradt vagyok, megdörzsölöm a halántékomat. Nem tudok még lefeküdni - elalvás előtt Miss Claudia emlékével lennék elfoglalva. Két napja volt és ezer éve. Nem gondolok lányokra, amikor a feleségem mellé fekszem. Ez az én megtisztító lelkigyakorlatom és  nagyon rutinos vagyok benne.

De ma nem megy. Látom ahogy Miss Claudia előrehajol a bugyijáért, és a hotelszobába beszűrődő fény kirajzolja hasa finom domborulatait, lágy izmainak árnyékát, a fényben felcsillanó pihéket. It's hot and I put the money into the fridge, mondom neki, ő meg felnevet amikor a minibár üvegei között megtalálja a négyszáz eurót. Jókedve őszinte, az ember ártatlannak gondolná. Meg is értem: az elmúlt 24 óráért neki kellett volna fizetnie, nem nekem.

Mint mindig, nála is kerültem a kérdést. Miért megy el egy intelligens, szép, fiatal nő, akinek a sorsa még csak nem is nyomorúságos, kurvának? S mint mindig, nála is tudom a választ: mi lehet jobb annál mint együtt tölteni az időt egy intelligens, ápolt, jó karban levő negyvenes férfivel aki valószinűleg több tisztelettel és figyelemmel kezeli mint sok korabeli fiú és ráadásul még nagyvonalú is?

Tudom, megvan ennek az üzletnek a legalja. De részemről különösebb gondolkodás nélkül szét tudnám zúzni az olyan fejét, aki gyerekkel űzi vagy olyan nővel akit kényszerítenek rá. Számomra az ilyen nem ember, még kevésbé férfi. 

S ekkor eszembe jut egy kérdés, amivel a lányok lehetnek ugyanígy. Soha egyikük sem kérdezte, de biztos ott motoszkált bennük: és én miért? Hiszen nincs különösebb perverzióm, még az anált sem kívánom, s bár nem tudják, de a feleségem szép, fiatal, egészséges és mindenre kapható. Van aki szerint meg sem érdemlem, de ő sok mindenről nem tud.

Visszamegyek az erkélyre, újra rágyújtok. Miss Claudiának kitaláltam egy mesét magamról - az én pozíciómban jobb ha tartom a számat - de mi lett volna ha felteszi azt a bizonyos kérdést s én az ágyon ülve rágyújtok egy újabb dzsarumra, lassan kifújom a füstöt, és valahová messze a hotelszobát díszítő Toulouse-Lautrec repró mögé nézve elkezdek mesélni neki?

Ez lenne a történet, vagy valami nagyon hasonló. Itt legalább elmondhatom magyarul, amit Miss Claudia úgysem értett volna. Az édes anyanyelvemen amin az első kurva leszólított, hogy ezzel harminc éven át sok boldog órát s végül most egy újabb álmatlan éjszakát szerezzen.

Szerző: kurvazosblog  2010.07.07. 16:22 1 komment · 2 trackback

Címkék: szex prostitúció életmód

süti beállítások módosítása